A cím, vagyis inkább a rádöbbenés alapötlete egy keddi beszélgetés: hihetetlen, mennyire fontos ennél az előadásnál, hogy aki nézi, milyen mértékben (ál)erkölcsös (vagy sem). Ezen kívül számít még, hogy mennyire bírja elviselni, ha görbe tükröt tartanak elé? Van-e humora önmagán nevetni?
Az előadás ugyanis erőteljesen kikarikírozza a "kis magyar valóságot": bulvársajtó, talk show, sztárok, akiket ez a médiagépezet teremt - vagy megbuktat. Teszi ezt úgy, hogy - ha rögtön az elején felvesszük a ritmust - könnyesre kacaghatjuk magunkat. Egy ponton aztán átfordul a dolog, és meglátjuk az üveggolyó mögött az egész mélységesen tragikus voltát.
A történet szerint Blondin Gáspár munkanélkülivé válik, ezért öngyilkos akar lenni. Be is zárkózik a legkisebb helyiségbe, de sorra jelennek meg az agitálók, akik igyekeznek lebeszélni tettéről.
Vagy mégsem.
Először a falu polgármestere ajánl üzletet, mondván, kapóra jönne, ha eladnák a médiának Gáspár halálát, majd dr. Juhos Buda túsztárgyaló rendőr, Bicke B. László, a költő, sőt, egy lecsúszott popsztár, Tigris Niki is örülne, ha a férfi miatta követné el az öngyilkosságot. Vagy legalább ezt állítaná. A szomszéd Misinek a sövényvágóra fáj a foga, az anyós talán csak lányának szeretne valami jobbat, és feltűnik Pál, médiaszemélyiség is, a Pál Show-ból, hogy élő egyenesben közvetítse a véres tettet (a már egyébként is ott sertepertélő stáb segítségével).
 |
| Jelenet az előadásból. Fotó: Vörösmarty Színház |
A fegyver eldördül, Vali összeomlik, Gáspár pedig élet és halál között hírt kap az angyalszárnyon érkező színházigazgatótól vágyai beteljesüléséről.
Amennyire kacagtatóak az egyes karakterek, és Tasnádi István rímei, annyira nagyot lehet zuhanni az előadás végén.
Ami a színészi játékot illeti: Hargitai Iván nagyon jól irányítja a szereplőket.
Tűzkő Sándor (Blondin Gáspár) lubickol a szerepben, és ez nagyrészt a néző számára is élvezhető. Vannak apróbb bizonytalanságok, de egyébként rendben van a dolog szerintem.
Závodszky Noémi (Blondinné, Vali) az előadásban az ellenpólus, akinek tragédiája felett jellemzően elsiklik a többség a poénáradatban. Talán ennek az is oka, hogy nem szeretjük meglátni az ilyesmit. Ha mégis odanézünk, egy szinte hibátlan alakítást láthatunk.
Kozáry Ferenc, vagyis a férfi által alakított anyós maga az abszurd humorforrás. Ki is aknázza maximálisan a lehetőségeket. Azért tetszik, mert nem kell hiányolnom mögüle a lelket. Ha várnám, keresném, nem biztos, hogy megtalálnám, de ez a szerep nem igényli az ilyen mélységeket.
Bata János polgármestere is korrekt, szerintem kihoz a figurából mindent, amit lehet. Első bevonulása az éteri fényekkel, és fennkölt szöveggel különösen eltalált.
Kelemen István (Bicke B., költő) ellenben egyszerre sok és kevés. Sok a manír, a sima modor, a maszlag, kevés a hiteles, emberi vonal. Akárhányszor látom, mindig azt érzem, hogy ugyanolyan. Mindenben.
Bakonyi Csilla kétségbeesett, egy címlapért mindenre elszánt popdívája egyben van. Legalábbis a főpróbán még egyben volt, ellentétben a keddi előadással, ahol kevesebbre sikerült. Kár, bár így sem rossz!
Fehérvári Péter a rend őreként nagyon hullámzó. Az egyik pillanatban mintha látni vélném, ki is ő, a másikban pedig semmi.
A szomszéd Misi Juhász Illés mondhatni klasszikus karaktere, szinten is hozza. Vicces egyébként, hogy ritkán látni másban, pedig nagyon jó színésznek tartom.
Hernádi Szabolcs médiaszemélyisége maximálisan a helyén van - a sziszegő hangjai viszont nincsenek. Ez zavar. Ráadásul kedden ő sem ütötte meg a próbán felállított mércét. (Lehet, hogy pont egy hullámvölgyes előadást láttam?)
A riporterlány (Hajni) az előadás karaktereinek egyik gyöngyszeme, zseniálisan eltalálta Tasnádi, jó a vonal is, ahova a rendező vinné. Azért csak vinné, mert a próbán még megvolt ez Váradi Eszter Sárának, kedden viszont már nem. Még így is rengeteget nevettem rajta, de ha összehasonlítom, most már túl sok. A kevesebb több lenne.
Az operatőr srác, Gulyás Balázs, nekem nagyon semmilyen, bár talán ő az egyetlen ebben a médiabrigádban, aki ért is ahhoz, amit csinál.
Az angyalszárnyakon érkező Hivatalos Úr, alias Quintus direktor a színházat ismerők szemében hatalmas öngól, a lazák szemében egy örömteli feszültség-feloldás, ami megkönnyebbülést hoz, a többiek számára pedig, szerintem legalábbis, egy megfejtésre váró rejtély: honnan jön az angyal, álom, realitás, élet és halál között vagyunk?
Az előadás ritmusa kicsit egyenetlen, az első felvonásé többször leül, a második jobban pörög, ugyanakkor egyértelműen javult a próba óta, tehát jó lesz ez!
A fények és a zene teljessé teszik az előadást, a díszlet egy letisztult dolog, bár, látom, a színházban az újrahasznosítás elvét követik: sok elemet láttam már korábban más darabokban. De ez nem baj.
Összességében egy élvezhető, humorban gazdag, azok számára, akik szeretnek a dolgok mögé nézni, mélységeket is felvillantó előadás született, amiben a színészek jó irányítás alatt többnyire nívós alakításokat hoznak.
