2014. október 21., kedd

(N)eon

Az elmúlt néhány hónapban alig telt el úgy hét itt, a világ vége után kettővel, amikor a NEon nem ajándékozott meg minket egy áramszünettel. Szerencsére különös módon ügyelnek arra, hogy ne unjuk meg a helyzetet, az állandóság helyett rendkívül változatos formákat képesek produkálni.
Van ugye az a tök egyszerű  helyzet, amikor puff, az egész ház villanyáram nélkül marad. Aztán van olyan is, hogy a három fázisból egy - esetleg kettő - tűnik csak el. Lehetőleg ezek pont a hűtőt, a set top boxot, és a routert érintő fázisok, ha egy mód van rá, akkor, amikor épp dolgozom, hogy lehessen az egész házat ipari területnek tekinteni és teljesen átkábelezni legalább a netet és a hűtőt arra az egyetlen működő fázisra, amiből áram is csorog. (Az egy megint érdekes kérdés, hogy sokszor egész utcát érintő áramszünetek után csak 1-2 fázis tér magához, a harmadikat viszont képesek egész éjszaka működésképtelenül hagyni, majd amikor telefonon megérdeklődjük, hogy mi is a tényálladék, abban a pillanatban felgyullad a villany, visszatér az élet az eddig halott fázisba is. Véletlen? Talán. "De erről majd később.")
Amit azonban a múlt héten sikerült produkálni, azon több szempontból is csak a számat tátom. A szokásos puff (1-2-3 fázis, tudjátok) helyett a világítás egyszerűen elhalkult. Meghitt félhomály derengett be minden helyiséget, ahol égett a lámpa. Aztán ez lett haloványabb. Majd még halványabb. Heti rutin, biztosítékok égnek. Vacsora a gázról félrehúz (úgysem látom mit csinálok...) kutyának egy "csendben gyere!" odavetve, zseblámpa kézbe, és nézzünk már körül kint. Az utcában több hasonló kíváncsi szomszéddal futottam össze.
- Nálatok is? Nálunk is! Nálatok, se? Nálunk se!
Na, itt jött a szokásos puff - közvilágítás sincs. Úgy tűnik, a farm falu, ahol élünk, rezsicsökkentésileg kiemelt terület. Három-négy utcában a közvilágítás rendszeresen inkább csak közsötétítés, lehetőleg összes lakóházaival együtt. Befutott kocsival Háromgyerekes, körbejárta a környéket, fél Falubattyán áram nélkül. Mókás.

Szerencsére gyertyás népek vagyunk, Treff menj odébb, mert lecsóválod, felborítod, meggyulladsz... és jöhet a Nagy Elhatározás: eresszünk már meg egy szolid kérdést NEonék felé, hogy fejezzem be gyertyafénynél a vacsorát, vagy megjavítják még ma.

Na, ami itt kezdődött, azon földig zúgott az állam.
- Jó estét kívánok, XY vagyok innen és innen, és érdeklődni szeretnék, hogy mikorra várhatjuk, hogy az utcában fellépő áramszünet kijavításra kerül.
- Jó estét, milyen áramszünet?
- Hátígyhogyhát... MIVAN? Az a bizonyos, amin azt gondoltam, esetleg már dolgoznak így egy bő fél óra eltelte után.
- Nincs tudomásunk áramszünetről azon a területen.
- Értem, akkor direkt lekapcsolták az áramot? Mert nincsen.
Tádámm, a nappaliban a villany teljes erővel felgyulladt. Egy újabb véletlen. Khm. Khmkhm.
- Nincsen tudomásunk áramszünetről. Nem történt lakossági bejelentés.
- Értsem ezt úgy, hogy ha három utca és az összes ház áram nélkül marad, akkor önöknél azt semmilyen kapcsolótábla, jelzőberendezés (anyámfüle) nem jelzi?
- Nem tudunk egy áramszünetről mindaddig, amíg lakossági bejelentés nem történik.
- TESSÉK? Lenne kedves ezt megismételni?
- Nem történt bejelentés áramszünetről.
- Értem. Ha mindenki ül és várja, hogy a NEon elhárítsa a hibát, akkor önök nem dolgoznak rajta, mert észre sem veszik?
- Nem történt lakossági bejelenés.
Bumm, világítás ismét elhalványodott.
- Akkor arra kérem, hogy azt a gombot, amit az imént nyomott meg, amikor a világítás hirtelen rendbe jött, most legyen szíves újra megnyomni. Mert most megint nem működik.
- ????
- Ezen kívül szeretném bejelenteni, hogy itt Porosfalván az egész Z utcában nincsen áram. Közvilágítás sincsen. Valamint szeretnék panaszt bejelenteni.
- Panasz bejelentésére csak írásban van lehetőség.
- Parancsol?
- Panasz bejelentésére csak írásban van lehetőség.
(Vegyek bélyeget? Vagy mi? Viccet félretéve ez itt nem az ő zöld legelője. Szegény.)
- Csendben megjegyezném, hogy a Fogyasztóvédelmi Törvény értelmében, amennyiben egy szolgáltató 0-24-ben hívható ügyfélszolgálatot tart fent, úgy panasz bejelentésére is ugyanebben az időtartamban van lehetőség.
- Panaszt bejelenteni csak írásban van lehetőség. Írásban is válaszolunk rá.
- Természetesen, önök kötelesek írásban válaszolni, 30 napon belül, a panaszomat azonban telefonon is rögzítenie kell. Tehát szeretnék panaszt bejelenteni. Szeretném bejelenteni, hogy hónapok óta folyamatosan gondok vannak az árammal az utcában. Szeretném, ha a NEon kivizsgálná, miért ingadozik folyamatosan a feszültség, miért tűnik el 1-2-3 fázison az áram, miért nem működik rendesen a közvilágítás.
- Rendben, panaszát az 123456-os számon rögzítettük.

Viszontjónapot.
Azt addig értem (nem, nem értem), hogy egy faluban NÉHA (mondom néha) elmegy az áram. Ha például vihar van, akkor nálunk rendszeresen. (Szerintem ez se normális, de ezt most hagyjuk.) De a heti egy az nem néha, hanem rendes időközönként.
Azt viszont felfogni nem bírom, hogy a NEonnak nincs tudomása egy három utcát érintő áramkimaradásról. Hol élünk, Fekete-Afrikában?
Ezek után azt már természetesnek veszem, hogy akinek nincs normális jogérvényesítő képessége (átlagmagyarnak ilyen nincsen) azt tökéletesen hülyére veszik. A szolgáltatók, az on-call-os diszpécserek, és mindenki más is. A hentes a boltban a büdös hússal, a cipőboltos a rossz cipővel, a Hülyeazértnemvagyok áruház a szerviz szolgáltatással.

De a fenti véletleneket kikérem magamnak.  Rezsicsökkentésestül együtt.
Arról meg nem is szólva, hogy a Neon az áramszünet és/vagy áramingadozás okozta elektromos gépek meghibásodásáért (sic!) felelősséget nem vállal. Ha túlfeszültség miatt totálkáros lett a mosógéped, laptopod, tévéd, akkor így jártál.

(Félreértés ne essék, minden tiszteletem azoknak, akik így aztán éjjel mehettek egy tönkrement középfeszültségű vezetéket javítani. Bár, szerény véleményem szerint a rendszeres karbantartás sokat lendítene az ügyön. De erről sem a szerelők tehetnek.)