Karácsonyi sütemény - 2. rész

(Irony on)

Valahogy ma nehezebben indult minden, mint tegnap, mire végre felálltál, anyád már nekilátott, nem is értékelte nagyra a kérdést, hogy mit csinálj. Segíts, világos.

Amennyiben 10 tojás szétválasztását azzal sikerül kezdeni, hogy az elsőt rögtön jól odacsapod, a héja mind a tálban landol, a sárgája és a fehérje pedig egyben és egy másikban (nem abban, ahová szántad, ez nyilvánvaló), biztosra veheted a további sikereket. Nagy bénázások (és anyázások) után nekilátsz belekeverni a további hozzávalókat.

A mokkáskanálnál aztán összetűzésre kerül a sor.
- Hol van?
- Nincs is mokkáskanalunk.
- Naneviccelj. Itt kell lennie. Az a picike. Meg is van.
- Ja, igen, tényleg - akkor van.

Jahogy. Hurrá.

A kakaó természetesen nem elég, az újabb zsák kibontása 10 pontosra sikeredik, száll a kakaópor (érdemes volt porszívózni előtte), szilikózist kapsz, barna az összes ujjad.

"Gőz fölött sűrűre főzzük" - olvasod a receptben.
Erre emlékszel: akkor van kész, amikor már háromszor azt gondoltad, hogy kész, és még főzted 15 percet.

Az első 10 perc még mosolygós, a második 10 után kezded unni, a harmadik 10-nél megérdeklődöd, mikor lesz jó. Amikor sűrű. Tehát még nem.

Nagy nehezen besűrűsödik, nemlétező istenségeket imáidba foglalva felvered a tejszínt, elegyíted a két trutymót - természetesen rosszul, de erre csak akkor jössz rá, amikor már elkezdted a piskótaszeletekre öntözni az egészet.

Sebaj, majd az lesz a mintája, amit elcsesztél.

Végighallgatod, hogy biztos olyan lesz a terítő és lehet kimosni (tényleg olyan lett) és hogy mi van, ha nem köt meg a zselatin (eddig még minden évben megkötött).

Egyébkén ha nem köt meg, akkor sírok somlói galuska lesz.

Karácsonyi sütemény - 1. rész

(Irony alert)

Amióta csak vissza tudok emlékezni, mindig ugyanaz a sütemény készül nálunk karácsonyra. Ez már hagyomány ezek szerint.

Az egész úgy indul, hogy a vajat kiveszed a hűtőből, mert langyosan könnyebb vele dolgozni. Közben sütsz egy piskótatekercset.

Összeveszel anyáddal, mert hiába emlékszel te tökéletesen, hogy 6 tojásból elég, ő minden évben azon aggódik, hogy hátha nem, és nem hiszi el neked, hogy ez már tavaly is ugyanígy volt. Végül 7 tojásból sütöd a piskótát, ami természetesen így túl nagy lesz. Igen, mint tavaly. Meg tavalyelőtt.

Amíg a piskóta hűl, nekilátsz a krémnek.

A szobahőmérsékletű vajat elektromos habverővel felkened a habverőfejekre és a tál oldalára.
Szentségelsz.
Megállítod a készüléket, lekaparod a cuccot, majd többször egymás után megismétled a fenti műveletsort, később porcukorral is.

Amikor már nem jut eszedbe újabb káromkodás, egyenként hozzákevered a tojássárgákat a trutyihoz. Természetesen az egész összetúrósodik.

Anyázol, rájössz, hogy még sokkal többféle káromkodást ismersz, mint eddig gondoltad.

Az egész vackot tálastól becsapod a mikróba, átlangyosítod, habkönnyű krémet keversz belőle, rákened a piskótára, feltekered.

Mivel ennek az egésznek egy napot a hűtőben kell pihennie, baromi elégedetten hátradőlsz.

Folyt. köv.

(N)eon

Az elmúlt néhány hónapban alig telt el úgy hét itt, a világ vége után kettővel, amikor a NEon nem ajándékozott meg minket egy áramszünettel. Szerencsére különös módon ügyelnek arra, hogy ne unjuk meg a helyzetet, az állandóság helyett rendkívül változatos formákat képesek produkálni.

Van ugye az a tök egyszerű  helyzet, amikor puff, az egész ház villanyáram nélkül marad. Aztán van olyan is, hogy a három fázisból egy - esetleg kettő - tűnik csak el. Lehetőleg ezek pont a hűtőt, a set top boxot, és a routert érintő fázisok, ha egy mód van rá, akkor, amikor épp dolgozom, hogy lehessen az egész házat ipari területnek tekinteni és teljesen átkábelezni legalább a netet és a hűtőt arra az egyetlen működő fázisra, amiből áram is csorog. (Az egy megint érdekes kérdés, hogy sokszor egész utcát érintő áramszünetek után csak 1-2 fázis tér magához, a harmadikat viszont képesek egész éjszaka működésképtelenül hagyni, majd amikor telefonon megérdeklődjük, hogy mi is a tényálladék, abban a pillanatban felgyullad a villany, visszatér az élet az eddig halott fázisba is. Véletlen? Talán. "De erről majd később.")

Amit azonban a múlt héten sikerült produkálni, azon több szempontból is csak a számat tátom. A szokásos puff (1-2-3 fázis, tudjátok) helyett a világítás egyszerűen elhalkult. Meghitt félhomály derengett be minden helyiséget, ahol égett a lámpa. Aztán ez lett haloványabb. Majd még halványabb. Heti rutin, biztosítékok égnek. Vacsora a gázról félrehúz (úgysem látom mit csinálok...) kutyának egy "csendben gyere!" odavetve, zseblámpa kézbe, és nézzünk már körül kint. Az utcában több hasonló kíváncsi szomszéddal futottam össze.

- Nálatok is? Nálunk is! Nálatok, se? Nálunk se!

Na, itt jött a szokásos puff - közvilágítás sincs. Úgy tűnik, a farm falu, ahol élünk, rezsicsökkentésileg kiemelt terület. Három-négy utcában a közvilágítás rendszeresen inkább csak közsötétítés, lehetőleg összes lakóházaival együtt. Befutott kocsival Háromgyerekes, körbejárta a környéket, fél Falubattyán áram nélkül. Mókás.

Szerencsére gyertyás népek vagyunk, Treff menj odébb, mert lecsóválod, felborítod, meggyulladsz... és jöhet a Nagy Elhatározás: eresszünk már meg egy szolid kérdést NEonék felé, hogy fejezzem be gyertyafénynél a vacsorát, vagy megjavítják még ma.

Na, ami itt kezdődött, azon földig zúgott az állam.

- Jó estét kívánok, XY vagyok innen és innen, és érdeklődni szeretnék, hogy mikorra várhatjuk, hogy az utcában fellépő áramszünet kijavításra kerül.

- Jó estét, milyen áramszünet?

- Hátígyhogyhát... MIVAN? Az a bizonyos, amin azt gondoltam, esetleg már dolgoznak így egy bő fél óra eltelte után.

- Nincs tudomásunk áramszünetről azon a területen.

- Értem, akkor direkt lekapcsolták az áramot? Mert nincsen.

Tádámm, a nappaliban a villany teljes erővel felgyulladt. Egy újabb véletlen. Khm. Khmkhm.

- Nincsen tudomásunk áramszünetről. Nem történt lakossági bejelentés.

- Értsem ezt úgy, hogy ha három utca és az összes ház áram nélkül marad, akkor önöknél azt semmilyen kapcsolótábla, jelzőberendezés (anyámfüle) nem jelzi?

- Nem tudunk egy áramszünetről mindaddig, amíg lakossági bejelentés nem történik.

- TESSÉK? Lenne kedves ezt megismételni?

- Nem történt bejelentés áramszünetről.

- Értem. Ha mindenki ül és várja, hogy a NEon elhárítsa a hibát, akkor önök nem dolgoznak rajta, mert észre sem veszik?

- Nem történt lakossági bejelenés.

Bumm, világítás ismét elhalványodott.

- Akkor arra kérem, hogy azt a gombot, amit az imént nyomott meg, amikor a világítás hirtelen rendbe jött, most legyen szíves újra megnyomni. Mert most megint nem működik.

- ????

- Ezen kívül szeretném bejelenteni, hogy itt Porosfalván az egész Z utcában nincsen áram. Közvilágítás sincsen. Valamint szeretnék panaszt bejelenteni.

- Panasz bejelentésére csak írásban van lehetőség.

- Parancsol?

- Panasz bejelentésére csak írásban van lehetőség.

(Vegyek bélyeget? Vagy mi? Viccet félretéve ez itt nem az ő zöld legelője. Szegény.)

- Csendben megjegyezném, hogy a Fogyasztóvédelmi Törvény értelmében, amennyiben egy szolgáltató 0-24-ben hívható ügyfélszolgálatot tart fent, úgy panasz bejelentésére is ugyanebben az időtartamban van lehetőség.

- Panaszt bejelenteni csak írásban van lehetőség. Írásban is válaszolunk rá.

- Természetesen, önök kötelesek írásban válaszolni, 30 napon belül, a panaszomat azonban telefonon is rögzítenie kell. Tehát szeretnék panaszt bejelenteni. Szeretném bejelenteni, hogy hónapok óta folyamatosan gondok vannak az árammal az utcában. Szeretném, ha a NEon kivizsgálná, miért ingadozik folyamatosan a feszültség, miért tűnik el 1-2-3 fázison az áram, miért nem működik rendesen a közvilágítás.

- Rendben, panaszát az 123456-os számon rögzítettük.

Viszontjónapot.

Azt addig értem (nem, nem értem), hogy egy faluban NÉHA (mondom néha) elmegy az áram. Ha például vihar van, akkor nálunk rendszeresen. (Szerintem ez se normális, de ezt most hagyjuk.) De a heti egy az nem néha, hanem rendes időközönként.

Azt viszont felfogni nem bírom, hogy a NEonnak nincs tudomása egy három utcát érintő áramkimaradásról. Hol élünk, Fekete-Afrikában?

Ezek után azt már természetesnek veszem, hogy akinek nincs normális jogérvényesítő képessége (átlagmagyarnak ilyen nincsen) azt tökéletesen hülyére veszik. A szolgáltatók, az on-call-os diszpécserek, és mindenki más is. A hentes a boltban a büdös hússal, a cipőboltos a rossz cipővel, a Hülyeazértnemvagyok áruház a szerviz szolgáltatással.

De a fenti véletleneket kikérem magamnak.  Rezsicsökkentésestül együtt.

Arról meg nem is szólva, hogy a Neon az áramszünet és/vagy áramingadozás okozta elektromos gépek meghibásodásáért (sic!) felelősséget nem vállal. Ha túlfeszültség miatt totálkáros lett a mosógéped, laptopod, tévéd, akkor így jártál.

(Félreértés ne essék, minden tiszteletem azoknak, akik így aztán éjjel mehettek egy tönkrement középfeszültségű vezetéket javítani. Bár, szerény véleményem szerint a rendszeres karbantartás sokat lendítene az ügyön. De erről sem a szerelők tehetnek.)

Emlékszel...?

... azt kérdezted tőlem egyszer, miért utálok ennyire orvoshoz járni. Vagy talán nem is így fogalmaztál. Azt kérdezted - emlékszel? - hogy mitől félek? Mit gondolok, bántani fog? Leharapja az orrom? Tudom, hogy nem fog bántani, feleltem. Akkor?

Akkor... akkor nem tudtam erre válaszolni. (Mennyi mindent nem tudtam körülírni, te jó ég!)

Most? Lehet, hogy most sem sikerül majd igazán. De ma, az üzemorvosi vizsgálat után, megfogalmazódott bennem valami. Talán megértesz, ha leírom.

Az orvos azt mondja, "Na, takarja le a fél szemét, és olvassa a táblát a piros vonal alatt!" Én pedig ilyenkor válaszolok. Igyekszem higgadtan elmondani, hogy a jobb szemem tompalátó. Nem fog menni ez a leolvasás. Hogy mi történik? Takarjam le a szemem. Újabb kísérlet elmagyarázni, hogy nem fog menni. És újabb kudarc, felszólítás, hogy de, csak olvassak. Ha ennyire nem megy, akkor a tetejéről. Nem kell a piros vonaltól. Takarok, nem megy. Közlöm. És frusztrálódom. Ha valaki, Te tudod, mennyire nehezen viselem, ha valami nem sikerül. De ezen senki és semmi nem tud változtatni. (Nem a kudarctűrésemen, a látáson.)

Nem érnek ők erre rá, olvassak már, ugyan. Nem kell a hiszti. Két lehetőségem van.

1. Próbálom újra, nem megy. Kiállok emellett. Tovább frusztrálódom.

2. Azt teszem, amit egész életemben minden nap: csalok.

Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy én mindenkit átvágok, hazudozom, és egy gerinctelen aljas alak vagyok. Csupán úgy, hogy a hétköznapjaimban a másik szemem dolgozik kettő helyett. Amennyire tud. Tehát csalok - egy egészen picit odébb csúsztatom a tenyeremet. Nem kell sokat, néhány milliméter elég, és máris le tudok olvasni felülről kettőt. "Naugye, megy ez magának" - hangzik a fehér köpeny burkából. Én pedig rálegyintek... és méginkább frusztrálódom.

A helyzet csak egyetlen esetben rosszabb: ha a szemletakarós mondat előtt azt is hozzáteszik: vegyem le a szemüvegemet. Te mutattad nekem a Gattaca-t, emlékszel? Van abban egy jelenet amikor a főszereplő csak foltokban, elmosódva látja a világot. Velem pontosan ez történik ilyenkor. Kérdezhetnéd, nem szoktam még hozzá? Nem, és sosem fogok. Pánik-közeli állapot.

Legutóbb azt mondták, álljak a falhoz, és olvassam le fél szemmel a táblát. Odaálltam, takartam, és... nem láttam, hol a tábla, amiről olvasni kellene! Megalázottnak éreztem magam, ahogy az orvos és az asszisztens is mutogatja, hogy onnan, na, ne vicceljen már, olvassa.

Hogy mit tettem? Szerintem tudod a választ. Csaltam, persze. Amikor pedig kijöttem, azt éreztem, ismét, és már sokadszor: nem akarom. Ezt a helyzetet, ezt az értetlenséget én többször nem akarom.

Értesz? Nem tudom. Azt sem, érdekel-e még. Mindenesetre például ezért félek én minden orvosi vizsgálattól.

Egypercesek - hazafelé

A buszon

Két harmincas férfiú élénk társalgására lettem figyelmes. Nem is nagyon volt más lehetőségem, mint rájuk figyelni, mert fülmagasságban, emelt hangon diskuráltak, fontos dolgokról.

- Szóval láttad a balesetet?

- Igen, ott jöttünk el kocsival. Két személyautó és egy busz állt ott.

- Busz? Busz is volt? (A hangsúlyból ítélve az Egyik őszintén reménykedett, hogy a busz utasai közül jó sokan kellően véres sérüléseket szenvedtek.)

- Igen. De nem hinném, hogy a busz is részt vett a balesetben. Szerintem az csak ott várakozott.

- Ott volt a zebránál az egész, nem?

- De, de, ott. A két kocsi egymásba ment. Lehet, hogy el is gázoltak valakit (A Másik tehát - ha már buszkarambol nem volt -, legalább egy szaftos gázolásban bízik. Aha.)

- (ágaskodva) Na, na... nem, sajnos innen nem lehet odalátni. (Milyen kár.)

- Pedig volt ott rendőr, mentőautó, tűzoltó, és egy helyszínelő kocsi is pont akkor jött.

Ekkor a felszállók miatt ők ketten beljebb húzódtak, így nem tudtam meg, vajon hasonlóan lelkesítően hatott-e a Másikra a teljes mentési géppark is, vagy csak a katasztrófa érintette meg ilyen mélyen.

A játszótérnél

Egy aprócska, bekerített játszótér mellett haladok el gyakran. Ma is arra sétáltam, ezen a késő délutánon egy darab anyuka és két darab leánygyermek volt a fajátékok összes használója. A Nagy talán öt éves lehetett, a Kicsi még egészen kicsi, totyogós, pelenkás. Anyuka éppen a Kicsit csúszdáztatta a piros csúszdán lefelé, én pedig épp elgondolkodtam, micsoda idilli állapot, amikor a Nagy teli torokból, totális pánikban visítani kezdett:

- Anyaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!

Gondolom a falu összes utcán bandázó gyereke és nagymamája odakapta a fejét, én is. A nagylány fent lógott a mászókán, úgy tűnik, nem tudott egyedül lejönni, és ettől megijedt. Édesanyja azonnal nyugtatni kezdte, miközben szaladt felé:

- Tartsd magad, jövök! - majd még oda sem érve hangszínt váltott - Megmondtam, hogy ne mennyé' oda föl! Megmondtam, ugye?! Nemmegmondtamhogynemennyéföl? Nemmondtam? Nemmegmondtam?

Ez sem volt kevésbé halk és szolid, mint a gyerek ijedtsége, de ez valahogy másképp bántotta a fülemet. Még láttam, ahogy az anyuka segít lemászni a Nagynak a mászókáról, és a sarkon túl is elkísért az üvöltés: "nemmegmondtamhogynemennyé..."

A névtelen utcában

A névtelen utcában egy fiatal apa épp kerítést festett. Gyakran jövünk egymással szembe itt, mosolygunk, köszönünk.

Most eltűnődve néztem, ahogy dolgozik, és próbáltam rájönni speciális módszerének nyitjára. A kerítés ugyanis részletekben volt lemázolva: a postaláda és annak tartóoszlopa, három méterrel odébb egy másik oszlop, újabb két méterre három-négy kerítésléc, ismét odébb még néhány léc, és így tovább, körbe.

Lehet, hogy számmisztika van a dologban, de az is, hogy valami általam megfejteni nem sikerült logika.

A kerítés szép lesz egyébként, sötétbarna.

Itthon

Egy novelláskötetet olvasok éppen. Érdeklődve lapoztam a soron következőhöz, és meghökkenten láttam a címet: Gyereklárma.

Egészen izgatott lettem: GyerekLÁMA? Mármint lámakölyök? Sosem olvastam még olyan novellát, aminek a főhőse egy láma lett volna!

Sajnos azonban már a második és harmadik mondat után rá kellett jönnöm kardinális tévedésemre: "Kora reggel legjobb álmomból gyereklárma riasztott fel. Hirtelenében nem tudtam, honnan jön ez a diadalmas, könyörtelen gyerekhang."

Jahogy. Nem láma, hanem LÁRMA. Ó. Hát ezt benéztem egy picikét.

Sebaj, miután kellően kinevettem saját magam, azért elolvastam a novellát is.

Megérte.

Nyelvében él a...

Busszal utazni nem mindig jó. Ma például kifejezetten jólesett, hogy mire a távolsági elindult volna, én már itthon csücsültem. Általában viszont élő egyenesben követhetem nyelvünk alakulását-fejlődését, a mai tizenévesek szájából. Nem mondom, hogy nem érdekes, sőt! ahogyan a különböző káromkodások beépülnek a szóhasználat(uk)ba.

Itt van mindjárt a "geci".

Két tizenötnél nem idősebb kislány beszélgetését (illetve leginkább beszédét és hallgatását) csíptem el.

- Figyelj, geci! Hétvégén lesz a nővérem esküvője, geci! Úgy bebaszok, mint az állat, geci! Anyámék, geci? Kit érdekelnek azok, geci! Pofázhatnak amit akarnak, geci!

Sokat gondolkodtam, hogy itt tulajdonképpen a "geci" töltelékszó, vagy megszólítás lenne inkább? Sokkal egyértelműbb a helyzet a másik esetben, ahol egy hasonló korú srác érdeklődött élénken társától:

- Figyelj, bazmeg! Ismered te a Petit, bazmeg?

Világos. Teljesen olyan, mintha a "bazmeg" a másik neve (beceneve?) lenne. Talán nagy betűvel is kellett volna írnom. (Figyelj, Tibi! Ismered te a Petit, Tibi?) Ki is javítom.

Figyelj, Bazmeg! Ismered te a Petit, Bazmeg?

Annak firtatásától talán tekintsünk most el, hogy mennyire hízelgő valakit így nevezni. Árnyalatnyi különbségek kifejezésére ez a közbeszéddél korcsosult káromkodás úgysem igazán alkalmas.

A harmadik monológot egy kicsit idősebb (max. 17-18) éves fiatalember szájából hallottam. Itt a "bazmeg" talán inkább a beszéd kitöltését szolgálja (hogy ne legyenek olyan lezáratlanok a mondatok):

- Képzeld, bazmeg, hétvégén voltunk Ladányba' diszkóba' bazmeg, te, az egy kurvajó diszkó, bazmeg! Hajnal háromkor értem haza, bazmeg, rendeltem pizzát, bazmeg. Meg akartam nézni a Forma-1-et, bazmeg, de mire elkezdődött, bazmeg, addigra már aludtam, bazmeg. Délelőtt tízkor csengettek, bazmeg, mondom ki a kurva anyja az, bazmeg!

(Sajnos nekem éppen le kellett szállnom, így sosem fogom megtudni, ki a kurva anyja csengetett.)

Nem kell tehát félteni a nyelvet, meg fogja találni a maga útját, ez egyértelmű.

Arra mondjuk azért kíváncsi lennék, hogy ahogy egyre idősebbek lesznek, bővül-e majd a repertoár, vagy elsatnyul. Esetleg marad ez, és majd így beszélnek a gyerekeikkel is - "Aludj szépen, kis geci (bazmeg)." ?

Szolgáltatókról

Nálunk, Magyarországon alapvetően jellemző a szolgáltatókra, hogy a velük kapcsolatba kerülő emberekkel, ügyfeleikkel, üzletfeleikkel nem szolgáltatóként, hanem hatóságként bánnak. Hogy mit is jelent ez pontosan? Ha egy bankban számlát szeretnél nyitni, nem azzal kezdik, hogy hasra esnek előtted, háromszor körbeszaladnak, és még a széket is leporolják, amire ültetnek, hangsúlyozva, hogy elképzelhetetlen boldogság számukra, hogy a pénzedet hozzájuk viszed, hanem eléd csapnak egy mázsa papírt, kikérik maguknak, hogy rossz gombot nyomtál a sorbanállásnál, és különben is, szégyelld magad, hogy egyáltalán élsz. De ugyanez jellemző minden szolgáltatóra, a telefontársaságtól az áramig. Nem kérnek, hanem utasítanak, nem ők vannak érted, hanem te érezd megtiszteltetésnek, hogy egyáltalán leereszkednek köreidbe.

Talán a mi teszetosza mentalitásunkból, jogainkkal tisztában nem levésünkből, beszariságunkból is fakad ez az általános érvényű viselkedésmód. Akárhogy is, a szolgáltatók igyekeznek mindezt meglovagolni, és előnyhöz jutni általa.

Mindazonáltal: sem a Neon, sem a vízóra-leolvasó, sem a kéményseprő, sem semelyik másik szolgáltató (vagy a megbízottja) nem zavarhat az otthonomban vasárnap délután egykor. Nem állhat a kapuba, és nyomhatja a csengőt, mint süket a kertajtót. Pláne nem mehet át a szomszédhoz, megérdeklődni, ugyan itthon vagyok-e. A szomszédom meg nem válaszolhat, mert mi köze hozzá. De ha már akkora marha (elnézést a marháktól), hogy közli, itthon vagyok, a kedves „látogató” akkor sem jöhet vissza, tovább löködni a csengőt, mint vak a hajnalt, és nem üvöltözhet teli torokból, hogy „Julis nééééééééééniiiiiiiiii! Tessék kijönniiiiiiiiiii!” (nem viccelek, megtörtént). Mert esetleg a nagypapa születésnapját ünnepli a család. Vagy csecsemő alszik nálam (aludna, ha hagynák). Mert épp házaséletet élek ne adj’ Isten, esetleg meztelenül mászkálok a házban, vagy csendesen – és nyugodtan! – a plafont bámulom, és álmodozom. De ha ezek közül egyik sem, akkor sem jöhet ide hétvégén semmiféle szolgáltató. Nemzeti ünnepen sem, és nem várhatja el, hogy itthon üljek, és őt várjam, természetesen készpénzzel felszerelkezve. (Érkezett már ide kéményseprő október 23-án, „ellenőrizni”. Bejönni nem akart, csak a pénzre pályázott.)

Ami az imént említett ellenőrzést illeti: a szolgáltató ellenőrzést sem tarthat hétvégén, nem gyanúsítgathat, nem kérheti ki magának, ha nem engedem be. Nem lehet olyan mértékben identitászavaros, hogy ha már nem talál itthon (vagy a fent említett okok valamelyikéből adódóan nem engedem be), akkor egy A/6-os méretű cédulát hajít a postaládámba, amire jól láthatóan egy képszerkesztő programmal biggyesztették rá a szolgáltató logóját (ilyet ma már egy négy éves gyerek is gond nélkül készít), és a cédulára nem írhatja rá kézzel (nemröhög, halál komoly!), hogy „Utolsó figyelmeztetés!”.

Merthogy ő mint szolgáltató engem nem figyelmeztethet, na főleg nem utoljára, egy erősen hamisítványnak tűnő sajtpapíron, hogy vasárnap tartózkodjak otthon, valamilyen zavaros okból kifolyólag, ami ki sem derül.

Elmesélem, hogyan történhet ez: ha a szolgáltató szeretne bejutni hozzám (órát cserélni, matricát ragasztani, kéményt söpörni stb.), akkor küld egy hivatalos levelet. Még egyszer ismétlem: levelet. Nem papírfecnit, kézírással meg „utolsó figyelmeztetéssel”. A levélkéjében tisztelettel értesít, hogy mit óhajt, milyen okból – teszem azt, ha mágnesezés elleni matricát szeretne a villanyórámra ragasztani, akkor leírja, hogy mely törvény biztosít neki jogot, hogy előzetesen csalónak nézzen, illetve engem védelmezzen a csalóktól) -, megnevezi jövetele időpontját (tudjátok, öt nap múlva, pirkadatkor, Kelet felől...), és megkér, hogy amennyiben ez nekem nem felel meg, a mellékelt telefonszámon/elérhetőségen egyeztessek kedves ügyfélszolgálatukkal időpontot.

Már csak a saját hátsó fertályuk védelmezése érdekében is javasolnám ezt a gyakorlatot követni, ugyanis esetleg a random behajigált papírok az elégetésre szánt reklámanyag közé keverednek, megeszi őket a kanári, a viharban felismerhetetlenre áznak – vagy egyszerűen elsodorja őket egy fuvallat. Egyértelműsítve: ezeket nem kaptam meg. Levelet írni hivatalos, cetliket dobálni ellenben nem az.

Ja, és még valami. Ha már a hangos „juliskanénizésre” előkerülök a házból (nem tudom, mennyire hasonlítok a várt Julis nénire, de ezt most hagyjuk), ne tessék meglepődni, ha megbízólevelet és személyi igazolványt kérek.